Ideje a színt vallanunk

Annyi kérdés jött felénk a legutóbbi börzén, hogy úgy éreztem, ideje megírni, miként is áll az EpicLine szénája.

Kezdem azzal, ami jó hír: az 5Pallos és a Szekerce és Szemerce rendületlenül megy tovább, és a fesztiválra mindkét történetből meg fog jelenni egy-egy rész, így az EL 16. és 17. száma biztos pályán van.
A többi sorozatról viszont jelen állás szerint (bármennyire is nehéz még magunknak is bevallani) le kell mondanunk. Idő, energia, alkotóhiány, motivációhiány és külön projektek miatt nem fognak folytatódni, ugyanakkor mégsem kell őket temetnünk, mert valamilyen formában mégis továbbélnek majd.

Gor láncai: az EpicLine előtt már volt egy verziója ennek a történetnek, és most (az EpicLine-tól függetlenül) készül egy harmadik variációja továbbra is Vadas Máté és Torjai Ádám által.

A Fekete Holló: a tabáni maszkos hős sztorija (kis)regényként, prózában fog folytatódni. Habár a megjelenés ideje és helye még bizonytalan, előreláthatóan a Fantorzio-ban kerül majd leközlésre, ha Isten is (és a vásárlók is) úgy akarja.

Vadregény: jelenleg ez az egyetlen olyan sorozat, aminek még a legképlékenyebb a sorsa. Előfordulhat, hogy előbb vagy utóbb (de inkább utóbb) folytatódni fog az EpicLine-ban, de biztosan nem a közeljövőben.

Busók: a legtöbb alkotót felvonultató és igénylő széria volt ez, ami (ahogy az extrákból is kiderül) rögös utat járt be már az EpicLine-os reboot előtt is. A sorozat jelenlegi formájában nem fog folytatódni, viszont Pádár Ádám (a fő karakterek megalkotója) a háttérben már gőzerővel készíti elő egy újabb reboot-széria indulását. Ott már biztosan el kell búcsúzni az évszakoktól és az egész konspirációs száltól. De a terveimet, amiket a Busókban szerettem volna megvalósítani az Évszakháború során, importálni fogom máshová.

Sándor Kristóf: ez egy meg nem valósult terv volt (noha 12 oldal elkészült belőle) a Fekete Holló spin-off szériájaként, ami ha képregényként nem is, de kisregényként még könnyen debütálhat a Fantorzio oldalain. Egy rövid részlet már olvasható is belőle egy csipetnyi easter egg-gel.

Kommentelj!